2010. október 24., vasárnap

Ismét zavarognak a bevándorlók Franciaországban

Hatalmas sztrájkba kezdtek egész Franciaországban, hogy így tiltakozzanak a bevezetésre kerülő nyugdíj-reform ellen. De kik is alkotják a tüntetők zömét?




Közcégek dolgozói alkották a sztrájkhoz csatlakozókat, majd a későbbiekben az olajfinomítók munkásai és kamionosok is támogatták a kezdeményezést, amely jelentős közlekedési problémák forrása lett.
Több vonat és repülőgép sem indult el tervezett útjára, az autópályák forgalmát kamionok lassítják és mindeközben gázolaj hiány is fellépett.
A francia kormány kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárt 60 évről, 62-re emelje. A gazdasági intézkedésről naphosszat lehetne vitázni, ám vessünk inkább egy pillantást azokra a diákokra, akik néhány napja döntöttek úgy, hogy utcára vonulnak.
Bár sem külföldi, sem belföldi médiumok nem ejtenek szót róla, a fényképeken és a videókon egyértelműen látszik, hogy a bevándorló fiatalokból álló csoportok napok óta vandál cselekmények hadát követik el, boltokat és járókelőket fosztogatnak, kirakatokat törnek be, autókat égetnek fel.

Szent Korona Rádió

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése