2010. október 16., szombat

Németellenességre panaszkodnak a tanárok

A német tanárok szakszervezete és a külföldi gyerekekkel teli iskolák oktatói erősödő németellenességre, sőt, rasszizmusra panaszkodnak, a jelenséget szerintük bizonyos vallási egyesületek tudatosan szítják.

A DeutschlandRadio adásában megszólaltatott tanárok elmondták: Berlin egyes kerületeiben - így Neuköllnben, Kreuzbergben, Weddingben - az iskolákban jelentős többségben vannak bevándorló családok gyerekei. Ezek semmibe veszik a nevelőket, terrorizálják a német (és általában a nem muzulmán) tanulókat. A tanárok intézkedést sürgetnek, ellenkező esetben franciaországi állapotok alakulnak ki - figyelmeztettek.
A német filológiai társaság elnöke javasolta, hogy korlátozzák az egy-egy osztályba járó külföldi gyerekek arányát. Szerinte ezáltal elejét lehetne venni a német tanulók terrorizálásának. Csatlakoztak az elképzeléshez a berlini iskolákat képviselő tanítók is. Mint a műsorban elmondták, a németellenes, sőt, rasszista megnyilvánulások melegágya, hogy egyes kerületekben, illetve az ottani iskolákon belül valóságos muzulmán gettók alakultak ki. Az otthonról hozott „macho felfogást” a török és arab fiúk különösen könnyen érvényesítik, ha létszámfölényben vannak az iskolán, illetve az osztályon belül a nem muzulmán gyerekekkel szemben.
A bevándorló családok gyerekeinek egyenletesebb elosztása mellett szólnak a tanulmányi eredményeket vizsgáló felmérések is. A GEW adatai szerint a statisztikai átlagnál jóval gyengébb a diákok teljesítménye azokban az iskolákban, ahol a migráns gyerekek aránya meghaladja a 40 százalékot. Ilyen iskola pedig számtalan akad Berlinben és más német nagyvárosokban.
Monika Rebitzki, a GEW berlini megbízottja kétségbeejtőnek nevezte a „szociális gyújtópontokban” dolgozó tanítók, tanárok helyzetét. Szerinte enyhítene a gondokon, ha a szenátus, illetve a kerületi önkormányzatok az eddiginél jóval több migrációs hátterű oktatót küldenének az iskolákba.
A Német Tanárok Szövetségének elnöke bírálta, hogy az iskolákban uralkodó lehetetlen állapotokat a politika éveken át a szőnyeg alá söpörte. Eljött a cselekvés ideje: az iskolákban több szociálpedagógusra van szükség, valamint egyértelmű szankciókra (például a családnak juttatott segély csökkentésére), amennyiben a gyerek agresszívan viselkedik az iskolában, illetve rendszeresen lóg onnan.
Kuruc.info

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése